Aktualitások

ECO LINE – a környezettel törődve
29.02.2008 12:07:00
Nem csak a természetben a tavasz kivételesen korán jelent meg. A Trotonba is megérkezett egy új, érdekes termék vonala. A neve ECO LINE. Ennek a vonalnak a termékei nem csak kitűnő minőséget garantálják, hanem a természetes környezetre vonatkozó innovációs hozzáállást.
A Troton cég számára a környezetvédelem mindig is prioritási ügyet jelentett. Évek óta együttműködünk a farkas újrahonosítási központtal Stobnicában, folytatjuk a tevékenységet, amelynek célja a Lengyelország egyik legszebb folyójának, a Parsęta-nak a védelme, ezenkívül részt veszünk az ENSZ patronátusa alatt szervezett nemzetközi Faünnepben. Így tehát régóta gondoltunk olyan termékek vonalának megteremtésére, amely a természet számára legkevésbé káros lenne. Hiszen a kisebb befolyásolás a környezetre az kevésbé hátrányos hatás a felhasználóra is.
ECO LINE ez ma három alap termék: töltőkitt, alapozó és lakk. Ezek megkapták a fák latin neveit: töltőkitt – ACER, azaz juharfa, alapozó – SORBUS, azaz berkenye valamint lakk – PINUS – fenyőfa. A nevek nem véletlenek, a TROTON cég a bevételének 1 százalékát annak a vonalnak termékei eladásából a fák ültetési akciójára szánja. Erről tájékoztat ennek a vonalnak az összetételébe tartozó termékek címkéin elhelyezett speciális jel. Ráadás meglepetést a papírcsomagolások alkotják, amelyekben ezek a termékek eladásra kerülnek és kis tartozékok speciális szériája.
De a legfontosabb tulajdonság, amely jellemzi az ECO LINE vonal termékeit az egészségre káros anyagok minimalizált tartalma. A töltőkittnek fő jellegzetessége a sztirol csökkentet tartalma (a szaga, a más piacon kapható kittekkel szemben lényegesen kevésbé kellemetlen), az alapozó és a lakk teljesítik a kimagaslott szabványokat az Illékony Szerves Vegyületek tartalmára vonatkozóan.
Az ECO LINE a teljesen újszerű termékek vonala, amelyek tulajdonságai a legigényesebb vevők követelményeit teljesítik. Érdemes emlékezni, hogy ezeket a termékeket használva, nemcsak a természetes környezet védelmét támogatjuk, hanem a saját egészségünket is kíméljük. A káros anyagok hatása veszélyének kevésbé vagyunk kitéve a teljes lakkozási folyamat közben.


Polski
English
Deutsch
French
Russian
Spanish
Czech
Hungarian
Bulgarian
Saudi Arabia
Romanian
Chinese